| | | | Dianetika Auditálás | | A dianetika auditálás technológiáját L. Ron Hubbard amerikai tudós-filozófus fejlesztette ki közel három évtizedes kutatómunkával. Precíz kommunikációs eljárások alkalmazását jelenti meghatározott, előírt sorrendben. | | Az auditor* kérdéseinek és utasításainak az a célja, hogy segítsenek a személynek megtalálni és feltárni a lelki gyötrelmek eltemetett területeit, megértést adjanak önmagával kapcsolatban és képessé tegyék arra, hogy javítani tudjon az életén. | | Az eljárások kötött sorrendben épülnek egymásra, foglalkoznak például a kommunikáció akadályainak megszüntetésével, a problémák mechanizmusával, korábbi zaklatottságok, vagy éppen olyan rögzültségek kezelésével, amelyek valakit folyamatosan mechanikus cselekvésre kényszerítenek egy adott területen. | Alkalmazásuk során a személy egyre szélesebb körű és mélyebb megértést szerez az életéről és egyben visszanyeri annak irányítását is. | A Dianetika auditálás sorsfordító eredményeket hozhat azáltal, hogy célba veszi az élet azon nem kívánt dolgait, amelyek visszatartják az embert a cselekvéstől. Az ember felismerheti, és megoldást találhat a fájdalom rejtett forrásaira, az idegességre, a nem kívánt viselkedési mintákra, pszichoszomatikus betegségekre, negatív érzelmekre stb. Az auditálás mindenki számára elérhető!
* Az auditor szó jelentése: Az a személy aki meghallgat. Az auditor olyan személy, akinek tudása és képesítése van arra, hogy a dianetika eljárásokat az egyén jobbá tétele érdekében alkalmazza. Az auditor nem ad tanácsokat a személynek hanem együtt dolgozik vele, és segíti, hogy felfedezze és legyőzze aberrációi forrását.
Tudjon meg többet az auditálásról! Mobil:
00 36 30/369-3603 |
|
|